Gilbert Norbert még soha életében nem nyert semmit. Hiába lottózott, vagy próbált bejutni a televíziós játékokba, mindig kudarcot vallott. Vágyott az anyagi jólétre, de úgy tűnt, Fortuna nem fogadja kegyeibe. Neveltetése azonban nem engedte, hogy feladja, ezért egy szép napon ismét betért egy totózóba, és vásárolt egy kaparós sorsjegyet.

Leült egy asztalhoz, maga elé tette a kártyát, elővett egy tízforintost és elkezdett kaparni.
"Ha három egyforma számot talál, Ön megnyerte az összeget" - állt a tájékoztatóban.
- Egyszer tízezer, ez jól kezdődik! - lelkendezett, mikor az első számot meglátta. Utána egy ötezres következett, ez már kevésbé tetszett neki.
- Ötmillió! Na ebből már ki tudnám fizetni a tartozásaimat - kiáltott fel félhangosan. Aztán előkerült még egy tízezres, és egy újabb ötezres.
- Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Még egy lehetőség hátravan. Vagy tízezret, vagy ötezret nyerek. Ebből egy hétig elleszek. Nos, lássuk.
Az utolsó szám egy ötszázas volt.
Gilbert Norbert egy pillanat alatt összeroppant. Már megint nem sikerült nyernie.
- Azért is megmutatom! Engem más nem érdekel, erre teszem fel az életemet - gondolta, majd úgy döntött, tovább folytatja a kaparást.
- Tudom, hogy csak hat szám van a sorsjegyen, de lehet, hogy rosszul kapartam…
Gilbert Norbert tehát csak kapart, és kapart. Már az utolsó kaparnivaló festékfoszlányt is eltávolította, de továbbra is kapart és kapart. Eljött a záróra ideje.
- Uram, fáradjon ki! Haza szeretnénk menni - szólt az üzletvezető, mire Gilbert kérlelni kezdte:
- Nagyon kérem, ne tegye ezt velem. Nem mehetek haza nyeremény nélkül.
- Uram, a sorsjegye nem nyert! Jöjjön vissza holnap, és vehet egy másikat.
- Asszonyom! Én hiszek abban, ha kitartóan küzdök egy cél eléréséért, megvalósulnak álmaim. Megmutatom a nagyvilágnak, hogy ezzel a jeggyel fogok meggazdagodni.

Az üzletvezetőt érdekelni kezdte Gilbert ügye. Ilyen emberrel ugyanis még sohasem találkozott.

- Mindjárt jön az éjjeli őr! Majd ő ügyel magára. Nem bánom, maradjon!

Gilbert Norbert tehát a totózóban maradt, és tovább folytatta a kaparást. Egész éjjel mással sem foglalkozott. Reggelre már a fóliaréteget is felsértette sorsjegyén, de ez sem tántorította el.

- Na lám! Tehát erről van szó! Kezd a dolgom alakulni! - örült meg Gilbert Norbert, mert abban kezdett reménykedni, hogy a fólia alatti papírréteg eltávolításával talán újabb számokat pillanthat meg. Mikor az üzletvezető megérkezett, az asszony elképedve látta, hogy Gilbert Norbert még mindig ott ül az asztalnál.

- Na de uram! Teljesen megsemmisíti a sorsjegyét! Nem látja, hogy már a fóliát is felsértette, ami a kártyát védi a felső festék lekaparásakor?

- Asszonyom! Engem mindig is úgy neveltek, hogy amibe belekezdek, azt nem hagyhatom abba. Most is, miközben önnel beszélgetek, nem tudok a dolgomra koncentrálni.

- Vagy úgy! - sértődött meg az üzletvezető, ezért beült a pultja mögé. Lassan érkezni kezdtek az első vevők, ezért egy ideig nem foglalkozott Gilberttel. Bosszantotta őt a fura szerzet, persze, hogy bosszantotta. Ezért úgy döntött, megpróbálja kedvét venni. Mikor újabb vevő érkezett, rögtön a figyelmébe ajánlotta Gilbert Norbertet. Abban reménykedett, hogy majd ők kicikizik a férfit. A vendégeknek azonban nagyon is megtetszett Gilbert Norbert. Egyikük ebédet vitt neki a közeli étteremből, egy másik sört és gyümölcsöt.

- Kezd bejönni a nyeremény, pedig még három egyforma számot sem találtam - nevetett magában Gilbert Norbert, majd eljött a következő este. Az üzletvezető persze ismét megpróbálta kidobni, de a biztonsági őr megvédte. Az azt követő este már az üzletvezető sem akarta elküldeni. Rájött, nem is olyan rossz neki, hogy Gilbert egész nap az ő totózójában ül. Fellendül a forgalom.

Teltek-múltak az évek. Gilbert szorgalmasan kapart, a vendégek pedig hordták az élelmet. Már tíz év is eltelt, mikor az üzletvezető eladta a helyiséget. Az új tulajdonos úgy döntött, új épületet húz fel a régi helyére, ezért Gilbert Norbertnek mennie kellett.

- Tíz évig kapartam, de semmit sem nyertem  - búcsúzott keservesen Gilbert az üzletvezetőtől, aki így vigasztalta:

- Többet nyert, mint gondolná. Ön elnyerte a minden idők legkitartóbb szerencsejátékosa címet.

Gilbert Norbert gyűlölte a pókokat. Undorító állatkáknak tartotta őket, és retteget attól, hogy egyszer a nyakába mászik egy.

- Ha egyszer egy pók mászik rám, szörnyethalok - gondolta Gilbert Norbert, mert tényleg gyűlölte a pókokat.

- A pókok csúnyák és semmi mást nem tesznek, mint naphosszat a hálójukat szövögetik. Ha néha belerepül egy légy a csapdába, vagy azonnal elfogyasztják, vagy becsomagolják. Nem gondolnak semmi másra, csak a megélhetésre - morfondírozott egy reggel, miután ágya felett megpillantott egy keresztes pókot.

Egy pillanat alatt felismerte saját önellentmondását.
- Az előbb azt gondoltam, hogy a pókok gondolnak valamit. De hiszen egy pók az nem is tud gondolni, hiszen csak egy undorító állat! Egy nyolclábú szörnyeteg! Teljesen begolyóztam! - ijedt meg Gilbert Norbert.

- Tényleg hülye vagyok, mert miközben itt rettegek, semmit sem teszek a pók jelenléte ellen. Valahogy le kellene csapnom, de lehet, hogy pont akkor esne rám. Ha lenne valami arra alkalmas eszköz, talán agyonnyomhatnám, de akkor meg olyan maradna a fal. Nehéz feladat elé állít ez a kis dög - mormogta orra elé.
- 
Gilbert Norbert ekkor meghallott egy hangot!

- Tegyél már végre valamit! Az általad utált pók legalább tudja, hogyan szerezhet táplálékot! De te nem tudsz semmit! A pók különb nálad, mert ő legalább mindent annak megfelelően tesz, ahogy az belé van kódolva!
- Gilbert nem tudta, honnan jött a hang, de azért válaszolt.

- Hogyan tudnék bármit is tenni, amikor itt reszketek?
- Győzd le a félelmedet és menj ki a konyhába. Ott tartod a seprűt, lapátot!
- És mihez kezdek velük?
- Talán a seprűvel a lapátra lökheted a vendégedet, és kidobhatod az erkélyről!
- Ötletnek zseniális. De megtudhatnám végre, kivel beszélgetek?
- Tudod, te azt jól! Gilbert Norbert vagyok!
- Az nem lehet, mert az én vagyok!
- Mégis saját magaddal vitatkozol, ki az a Gilbert Norbert! Hogy te mennyire hülye vagy!!!
- Te jó ég! Meglátok egy pókot és teljesen behülyülök tőle! Márpedig nem beszélek többé magamban.
- Na, menj már ki a lapátért!
- Nem érdekel. Azt mond, amit akar, nem válaszolok neki - fogadta meg magának Gilbert Norbert. Ennek ellenére újra hallotta a hangot:
- Addig foglak itt idegesíteni, amíg ki nem tessékeled a pókot a lakásból!

Gilbert Norbert ekkor rázendített egy dalra:
- "Az icipici pók…"
- Jól van, ez már jó jel. Szedd össze magad és menj ki a lapátért! - biztatta a hang.

Gilbert Norbert nem tudott dönteni: ha most kimegy a lapátért, egy idegen hang utasításának tesz eleget. Márpedig csak az őrültek hallanak hangokat. Ha nem megy ki, gyáva lesz. Azt pedig saját maga előtt is szégyellené. Amennyiben a szobájában marad a pók, rettenetes lesz.

A hang ismét megszólalt:
- Norbikám, te magadat bátorítod. Önmagaddal vitatkozol, hogy kimenjél a konyhába, vagy ne. Tanakodsz magaddal! És ez már jó jel. Nagyon jó jel. Nincs annál nehezebb, mint saját magadat legyőzni.

- Jól van, na! Csak tudnám, mit akarok én, és mit akarsz te!
- De hiszen a kettő ugyanaz! Hiszen én a te belső világod vagyok!
- De mikor győztem le önmagamat?! Ha rád, az én belső világomra hallgatok, vagy ha a belső világomat hallgattatom el?

- Te most itt állsz az ágyad mellett egy rohadt kis pók miatt! Szerinted te állsz itt, vagy a belső világod! Naná, hogy te!
- Értem. Akkor úgy látom, most ki kell mennem!

Gilbert Norbert tehát kiment a konyhába a seprűért és lapátért. Bevitte a szobába. Már lendítette is a seprűt, mikor hirtelen meggondolta magát:
- Inkább úgy fogom magamat legyőzni, hogy élni hagyom ezt a pókot! Így legalább minden nap újra és újra emlékezni fogok a legfontosabb erényre: uralkodj magad felett!

Gilbert Norbert új szokása, hogy a közértekben összepakolja a kosarakat. Egyszeri szívességként kezdődött, amikor éppen egy létszámhiányos boltba tért be. Nem volt elegendő alkalmazott, ezért a kosarak össze-vissza hevertek, ahogy azokat a rendetlen vevők hagyták. Gilbert nem szereti, ha a dolgok nincsenek rendben. Legyőzhetetlen kényszert érzett, hogy maga vegye kézbe az ügyet.

Gilbert Norbert először a bejáratnál heverő kosarakat rakta egymásba, majd ellenőrizte, a pénztárnál, illetve a kijáratnál nincs-e valami oda nem illő.

- A kosaraknak a bejáratnál kell lenniük - gondolta magában. - A vevők nem a kijáratnál lépnek be az üzletbe. Ha valami arra kényszeríti őket, hogy a normát megszegjék, a fene megette az egészet. Nem szabad őket arra késztetni, hogy átmenjenek a kijáratnál hagyott kosárért. Az ajtókra ragasztott tábláknak fontos funkciójuk van. Én mindig megnézem, mi van kiírva.

Gilbert Norbert szerint akkor jön csak el a nyugodt világ, ha mindenki betartja az előírásokat. Ha az emberek már a csekélységeknek sem képesek megfelelni, a komolyabb szabályokat is ösztönösen megszegik. Akkor pedig kitör a káosz. Az üzletek be- és kijáratánál összeütköznek az emberek, és talán meg is sérülnek. Úgyis mindenki rohan, nincs tekintettel a másikra. Ezért is lényeges, hogy a bejáratot mindenki csak a belépésnél, a kijáratot csak a kilépésnél használja.

Ha az emberek nem fizetnek adót, csődbe jut az állam. Akkor már jobb, ha az ember személyes egzisztenciája megy tönkre a túlzott adóterhek miatt, mert az állam utólag még segélyek útján képes támogatni a rászorulót. De ha az államkasszát nem töltjük fel, becsődöl az egészségügy, az oktatás, a vidékfejlesztés. És akkor hiába tudnánk megfizetni az állam szolgáltatásait, ha nem lesz mit megfizetni.

Gilbert szerint minden a kosaraknál kezdődik. Meg a közérteknél. Közértben minden földi halandó naponta megfordul, ezért a boltosokra különösen komoly felelősség terhelődik. A közértek adják a társadalmi modellt! Az üzletvezető az államfő, beosztottjai pedig a gárdistái. A főnök szabja az irányelveket, a dolgozók pedig betartják és betartatják azokat. A vendégszeretet történelmi idők óta az országok legfontosabb tulajdonsága. Spártában nem tűrték meg az idegeneket, nem is szívesen mentek oda. Athén viszont mindig is az egyetemes kultúra fellegvára volt. A közértekben is fontos, hogy jó modorú pultosok álljanak a vevők rendelkezésére. Ugyanakkor az is elkerülhetetlen, hogy az országokat meglátogató turisták betartsák a vendéglátók törvényeit. Arab országokban nem illik monokinizni és politizálni. A boltokban pedig lopni tilos és ugyancsak elítélhető cselekedet a kosarakat szándékosan szétdobálni.

- A boltosok viszont azért vannak, hogy a vevő nyugodtan és kényelmesen vásárolhasson. Ha valaki nem viszi vissza vásárlás után kosarát a helyére, meglehet a közértes véleménye, de azt tartsa meg magának. Kutya köteles maga visszavinni - töpreng Gilbert Norbert, aki szerint azt sem lehet kizárni, hogy egy az üzlet közepén hagyott kosárban egyszer megbotlik valaki és eltöri a bokáját.

Gilbert mindezek ellenére belátja, sok közértben káosz, anarchia uralkodik. A tulajdonos nem fizeti meg a dolgozókat, ezért lazul a munkafegyelem. Más lassan az állásuk elvesztésének lehetőségével sem lehet rájuk ijeszteni, mert a munkanélküli segély nem sokkal kevesebb a fizetésüknél. Az alkalmazottak tehát nem veszik komolyan a munkáltatói tekintélyt. Mint ahogy Magyarország állampolgárai sem tartják be az országgyűlés által törvényesen megszabott irányelveket.

Gilbert Norbert úgy döntött, maga próbálja felvenni a küzdelmet az országot fenyegető morális válsághelyzettel. Ezért a környékén élő közérteket rendszeresen végigjárja, és a dolgozók helyett összepakolja a kosarakat. Aztán elégedetten mosolyog, minden tőle telhetőt megtett hazája érdekében.

Gilbert Norbert a Nagykörúton teljesítette reggeli sétáját, mikor egy night club előtt észrevette, hogy egy tízéves gyerek éppen egy létrát próbál felborítani, tetején egy munkással.

- Ne tedd, fiú! - Kérlelte a gyermeket, de a fiú nem engedte el a létrát. Odament hozzá. Még egyszer megszólította:
- Ha az embert felborítod, eltöri a lábát. Ezzel tönkre tehetsz egy egész családot. Előre nem sejthető időre elesnek az apa fizetésétől, így lehet, hogy nem lesz mit enniük…

A fiú rá se hederített Gilbert Norbertre. Továbbra is kitartóan támaszkodott a tízméteres szerkezetnek.

- Ha ez az ember a te hibádból leesik és megsérül, intézetbe kerülhetsz - próbálta győzködni a csemetét, aki továbbra sem volt hajlandó reagálni a gilberti intelemre. Gilbert Norbert ezért felszólt a létrára is:

- Nem látja maga, hogy mit tesz ez a gyerek?
A munkás csak legyintett egyet, és folytatta az éjszakai mulató villanyreklámának szerelését. Gilbert úgy érezte, mindenképpen neki kell a helyzetet megoldania. Ha az az ember, ott a magasban nem veszi komolyan a rá leselkedő veszélyt, annak súlyos következményei lehetnek. Könnyen lehet, hogy a gyerek egy hirtelen mozdulattal kirántja a létrát a munkás alól.

- Megbízott ezzel téged valaki? - Faggatta a gyermeket, aki továbbra is hallgatásba burkolózott.

- Te tulajdonképpen mit csinálsz? Miért fogod ezt a létrát? Én elég masszívnak látom, nem kell tartanod. Nem fog eldőlni. Vagy éppen az a célod, hogy egy váratlan pillanatban feldöntsed? - Kérdezősködött továbbra is Gilbert, akit nagyon idegesített, hogy a gyermek még mindig nem volt hajlandó válaszolni.

- Ez egy rossz álom. Lehet, hogy a gyerek észre sem vesz? - Gondolta magában, ezért odalépett a legközelebbi járókelőhöz:
- Elnézést kérek, ön észrevesz engem?
- Nagyon is elevennek tűnik - nyugtatta meg az idegen, majd tovább haladt a dolga felé.

- Akkor én ezt nem értem. Úgy tűnik itt vagyok. A létrán álló is reagált, mikor megszólítottam. Csak azt nem értem, miért intézte el a dolgot egy legyintéssel. Ki kell derítenem - töprengett Gilbert Norbert, és már támadt is egy pompás ötlete. Megkérdezi!
- Tisztelt uram! Nem értem, miért intézte el az imént egy legyintéssel, amikor én figyelmeztettem önt, hogy itt lent egy gyermek támaszkodik a létrájának. Megmagyarázná?

A létrán álló munkás serényen szerelte a villanyreklámot, de nem szólt Gilberthez.

- Segítséget kell hívnom! - Érkezett a gondolati szikra valahonnan az univerzumból. Elkiáltotta magát:
- Segítség! Emberek! Segítsenek! Jöjjön már ide valaki, az isten szerelmére!
Egyedül egy idős asszony volt hajlandó a dologgal foglalkozni.
- Mi történt, fiatalember?

- Itt áll ez a gyerek, és a létrának támaszkodik. Ott fent áll az a munkás, és dolgozik. Mi lesz akkor, ha a gyerek egy hirtelen ötlettől vezérelve feldönti a létrát? Meg kell akadályoznunk…

- Nem hiszem, hogy ilyen gonoszságra készülne ez a fiúcska. Jól ismerem őt, hiszen ő a kis unokám kedvenc osztálytársa, a Sanyika. Az az ember ott fent, az apja.

- Akkor ez a helyzet különösen veszélyes. Mi van, ha a gyerekben felébred a bosszúvágy, amiért az apja éveken keresztül mindig megdorgálta, ha rossz jegyet vitt haza?

- Sanyika jó tanuló. Soha nem visz haza ötösnél rosszabb jegyet - nyugtatta meg az idős néni Gilbertet, majd elköszönt az önjelölt életmentőtől.

- Nem hiszem el, hogy ennyire felelőtlenek és naivak az emberek. Itt van ez a taknyos kölyök, és támaszkodik a létrának. Ez szerintem rossz előjel. Nagyon rossz. Ha nincs más mód, majd én elrángatom őt a létrától - született meg az elhatározás. A gondolatot tett követte.

- Ereszd el a létrát, te kis ördögfajzat! - Tagolta ingerülten Sanyikának, és a nyomaték kedvéért megfogta a gyerek vállát, aki még mindig kötelességtudóan kapaszkodott a létrába.

Engedd el! Nem hallod? - Kérdezte ingerülten, majd egy határozott mozdulattal elhúzta a gyereket. A létra ennek következtében eldőlt, az apa pedig kitörte a bokáját.

Visszavágyott az anyaméhbe Gilbert Norbert. Ott ugyanis nem volt gondja a táplálkozásra és nem kellett szembesülnie a világot sújtó katasztrófákkal sem.

- Ha az anyámnak volt mit ennie, én sem éheztem. Még az étel megrágásával sem kellett törődnöm - morfondírozott hősünk.

Gilbert Norbert meggyőződése volt, hogy a maximális biztonság nélkül az élet tiszta kockázat és keserűség. Még ha az anyagi jólét meg is adatott volna neki, akkor is nyomort látna maga körül.

Gilbert Norbert tegnap kiment az utcára, és csak azt figyelte, mit kellene megváltoztatni ahhoz, hogy szebb legyen a világ. Egy egész napos vándorlás után számba vette tapasztalatait.

- Huszonhárom hajléktalan, egy halálos motorbaleset, egy veszekedő házaspár, egy amputált lábú férfi. Romos házak, olajfoltos Duna, csontsovány kóbor macskák és csellengő gyerekek. Részeg, céltalan, szipus fiatalok. Magányos öregemberek. Utolsó forintjait kuporgató családanya a hentesüzletben, aki végül visszaadja a kikért csirkeláb felét. Mezítlábas prostituáltak a Nagykörúton, kiket agresszív stricik menedzselnek - összegezte a látottakat.

- Erre a világra felesleges volt megszületnem. Anyám méhében még minden rossztól védettséget élveztem. Nem láttam szegénységet, nem találkoztam a nyomorral. Idekinn minden másként van - siránkozott Gilbert, majd elgondolkozott, hogyan is juthatna vissza az abszolút boldog helyre.

- Egyszerűen kitágítom anyám méhét, és bemászom - jött az első ötlet, de azonnal rájött, ez nem fog menni. - Akkor nekem kell összezsugorodnom! - kiáltott fel lelkesen. Elment hát az okkultizmusban jártas ismerőséhez, aki kiábrándította: nincs olyan kotyvalék, nincs olyan varázsital, ami a csontok növekedését vissza tudná fordítani. Gilbert hangos zokogásban tört ki, de barátja megvigasztalta: van más megoldás. A gondolat erejével bármi elérhető. Egyetlen fontos dolog van a világon: higgyünk abban, hogy bármire képesek vagyunk.

- Terjesszük ki anyám méhét az egész világra! - lelkendezett Gilbert Norbert, mire vendéglátója fahéjas teát töltött egy kancsóból.

- A fahéj elszenderít. Olyan enzimek vannak benne, melyek boldogságot, jól eső érzést eredményeznek. Ezért itták előszeretettel a régi szerelmesek - magyarázta a boszorkány, majd elmondott egy példabeszédet.

- Élt egyszer innen nagyon messze egy fiú és egy lány. A fiúnak tyúklopásért levágták mindkét kezét, a lánynak pedig, miután megszökött a király háreméből, levágták mindkét lábát. A fiú tolvaj volt, a lány pedig prostituált. Egyik sem önként tért le a jó útról: a lányt az uralkodó kényszerítette a szajhaságra, a fiút pedig az uralkodó kormányzása okozta szegénység.

Történt egyszer, hogy a lány éppen a szerelemisten temploma előtt koldult, mikor arra járt a fiú. A fiúnak megesett szíve a szerencsétlen lányon, mert felismerte: igaz, hogy neki nincsenek kezei, de ő legalább nem veszítette el szabadságát. Kar nélkül ugyanis még mindig tud futni, így bármikor elmenekülhet a király katonái elől, vagy megkergetheti a mező állatait. A lánynak is megesett szíve a béna fiún, mert tudatosult benne: igaz, hogy ő a fiúval ellentétben nem tudja megkergetni a mező vadait, de karjaival megérintheti az embereket, akiket szeret, és felkapaszkodhat a legmagasabb fára is. Így szerettek egymásba. Felismerték, hogy ketten együtt teljes emberek lehetnek. Ha jöttek a király katonái, a lány a fiú hátára kapaszkodott, ha jött egy kedves, szeretetre éhes özvegyasszony, a lány simogatta meg. Ha fügére éheztek meg, együtt szedték azt le. Egy idő után mindketten megfeledkeztek nyomorúságos helyzetükről, mert tudták, ha egymásra számíthatnak, nem érheti őket nagy baj.

Telt, múlt az idő, a király megöregedett. Gonoszsága miatt magányosan haldoklott. Feleségei mind öngyilkosok lettek, nem volt törvényes gyermeke. Látomása támadt: maga előtt látta a fiút és a lányt, amint boldogan élnek egymás támogatásával. Félt, rettegett a haláltól, ezért úgy döntött, legalább most cselekszik valami jót. Magához hívatta tehát őket, és rájuk hagyta koronáját.

Gilbert Norbert belátta, hogy csak a szerelem mentheti őt meg a pusztulástól. A szerelem boldoggá tesz, a szerelem sikert hoz, a szerelem védelmez. A szerelem a legjobb anyaméh, hisz a szerelem az élet forrása.

Gilbert Norbert rájött, nem elmenekülni kell a szegénység elől. Ha valamiről nem veszünk tudomást, attól még van. A szerelem, a barátság, a leleményesség és a jóság azonban elég erőt ad ahhoz, hogy a keserveket könnyebben elviseljük, és megtaláljuk a megoldást.

A motorbaleset tragikus, de el kell fogadni, hogy azon nem lehet változtatni. A folyók szennyezését azonban meg lehet állítani, ehhez azonban a gyárakat is meg kell győzni. A prostituáltakat bátorítani kell, hogy szembe merjenek fordulni a stricikkel, a bénákkal fel kell ismertetni, hogy nincsenek egyedül, a hajléktalanoknak enni kell adni, a házakat fel kell újítani.

- Ha visszamennék anyám méhébe, létezésem teljesen érdemtelen lenne. A cselekedetek adnak értelmet a létnek, a változtatni valók pedig a cselekedetnek. Hazamegyek kedvesemhez.