Gilbert Norbert gyűlölte a pókokat. Undorító állatkáknak tartotta őket, és retteget attól, hogy egyszer a nyakába mászik egy.

- Ha egyszer egy pók mászik rám, szörnyethalok - gondolta Gilbert Norbert, mert tényleg gyűlölte a pókokat.

- A pókok csúnyák és semmi mást nem tesznek, mint naphosszat a hálójukat szövögetik. Ha néha belerepül egy légy a csapdába, vagy azonnal elfogyasztják, vagy becsomagolják. Nem gondolnak semmi másra, csak a megélhetésre - morfondírozott egy reggel, miután ágya felett megpillantott egy keresztes pókot.

Egy pillanat alatt felismerte saját önellentmondását.
- Az előbb azt gondoltam, hogy a pókok gondolnak valamit. De hiszen egy pók az nem is tud gondolni, hiszen csak egy undorító állat! Egy nyolclábú szörnyeteg! Teljesen begolyóztam! - ijedt meg Gilbert Norbert.

- Tényleg hülye vagyok, mert miközben itt rettegek, semmit sem teszek a pók jelenléte ellen. Valahogy le kellene csapnom, de lehet, hogy pont akkor esne rám. Ha lenne valami arra alkalmas eszköz, talán agyonnyomhatnám, de akkor meg olyan maradna a fal. Nehéz feladat elé állít ez a kis dög - mormogta orra elé.
- 
Gilbert Norbert ekkor meghallott egy hangot!

- Tegyél már végre valamit! Az általad utált pók legalább tudja, hogyan szerezhet táplálékot! De te nem tudsz semmit! A pók különb nálad, mert ő legalább mindent annak megfelelően tesz, ahogy az belé van kódolva!
- Gilbert nem tudta, honnan jött a hang, de azért válaszolt.

- Hogyan tudnék bármit is tenni, amikor itt reszketek?
- Győzd le a félelmedet és menj ki a konyhába. Ott tartod a seprűt, lapátot!
- És mihez kezdek velük?
- Talán a seprűvel a lapátra lökheted a vendégedet, és kidobhatod az erkélyről!
- Ötletnek zseniális. De megtudhatnám végre, kivel beszélgetek?
- Tudod, te azt jól! Gilbert Norbert vagyok!
- Az nem lehet, mert az én vagyok!
- Mégis saját magaddal vitatkozol, ki az a Gilbert Norbert! Hogy te mennyire hülye vagy!!!
- Te jó ég! Meglátok egy pókot és teljesen behülyülök tőle! Márpedig nem beszélek többé magamban.
- Na, menj már ki a lapátért!
- Nem érdekel. Azt mond, amit akar, nem válaszolok neki - fogadta meg magának Gilbert Norbert. Ennek ellenére újra hallotta a hangot:
- Addig foglak itt idegesíteni, amíg ki nem tessékeled a pókot a lakásból!

Gilbert Norbert ekkor rázendített egy dalra:
- "Az icipici pók…"
- Jól van, ez már jó jel. Szedd össze magad és menj ki a lapátért! - biztatta a hang.

Gilbert Norbert nem tudott dönteni: ha most kimegy a lapátért, egy idegen hang utasításának tesz eleget. Márpedig csak az őrültek hallanak hangokat. Ha nem megy ki, gyáva lesz. Azt pedig saját maga előtt is szégyellené. Amennyiben a szobájában marad a pók, rettenetes lesz.

A hang ismét megszólalt:
- Norbikám, te magadat bátorítod. Önmagaddal vitatkozol, hogy kimenjél a konyhába, vagy ne. Tanakodsz magaddal! És ez már jó jel. Nagyon jó jel. Nincs annál nehezebb, mint saját magadat legyőzni.

- Jól van, na! Csak tudnám, mit akarok én, és mit akarsz te!
- De hiszen a kettő ugyanaz! Hiszen én a te belső világod vagyok!
- De mikor győztem le önmagamat?! Ha rád, az én belső világomra hallgatok, vagy ha a belső világomat hallgattatom el?

- Te most itt állsz az ágyad mellett egy rohadt kis pók miatt! Szerinted te állsz itt, vagy a belső világod! Naná, hogy te!
- Értem. Akkor úgy látom, most ki kell mennem!

Gilbert Norbert tehát kiment a konyhába a seprűért és lapátért. Bevitte a szobába. Már lendítette is a seprűt, mikor hirtelen meggondolta magát:
- Inkább úgy fogom magamat legyőzni, hogy élni hagyom ezt a pókot! Így legalább minden nap újra és újra emlékezni fogok a legfontosabb erényre: uralkodj magad felett!